Óda a Pénzhez

Szöveg
Én édes Pénzecském, aranyom, kedveském, reám tekints! Nálad, drágaságom, az egész világon nincs nagyobb kincs! Ezüstös mosolyod, zafírzöld pocakod ha láthatom, eltűnik énnékem azon nyomban minden búm s bánatom. Úgy érzem, eleddig nem szerettem senkit még ily tisztán, csak arra kérlellek esengve Tégedet: légy hű hozzám! Mikor még csak hébe-hóba láthattam arcodat, reméltem, hogy elnyerhetem majd boldogságomat. Később, hogy találkozásink megszaporodtanak, úgy majd’ elepedtem Érted távolléted alatt. Egy hónapon át vártam a boldog viszontlátást, s kiderült, az egész nem volt más, csak hiú ábránd… Ah, micsoda gyötrelem volt látni más karjában: szívemet a fájdalomnak tőre járta által! S én csak álltam kisemmizve, elhagyottan, árván; úgy éreztem, túl vagyok már éltemnek virágán. Majd váratlan kísérteni újból megjelentél, felkavarván érzelmeim édességes mérgét. Tudtam már – és kélt szívemben határtalan harag –, hogy minden jöttmentnek csak úgy odaadod Magad. Míg mással vagy, rám kacsintgatsz, reménnyel kecsegtetsz, Hozzád mennék, máris elhagysz, miféle dolog ez?! Kétség poklában vergődve így élnem nem lehet, mert én már nem bírom ki se Nélküled, se Veled. Elhagyál, megcsalál, jőjön hát a halál, hogyha Te nem jössz! Csalfa Pecunia, kegyetlenül itt hagysz tenger kínom közt. Művészi babérok, jószág és földbirtok nem kell ám nekem! Mert Veled s Általad e hiú árnyakat úgyis megnyerem. Ne időlegesen, örökre légy velem, vágyam végtelen! Hisz érzem legbelül: Te tehetsz egyedül boldoggá engem...
Keletkezés időpontja
2008-07-12

Történet

  • Közzétéve: 2008-07-12 12:08

Versek

Beállítások