Meddő órán

Szöveg

Stílustörés

Magam vagyok. Nagyon. Kicsordul a könnyem. Hagyom. Viaszos vászon az asztalomon, Faricskálok lomhán egy dalon, Vézna, szánalmas figura, én, Én, a kis tehén. S ülök a fa tetején.

Bendő órán

Kajás vagyok. Nagyon. Kicsordul a nyálam. Hagyom. Sok morzsás tányér az asztalomon, Rágicsálok mohón egy halon, Vézna, éhkoppos figura, én. Én, én. S mindent megettem a föld kerekén...

Percekben, melyeknek nem lehet gyermeke

Egyetlen ember lettem. Teljesen. Keserves cseppek jelennek meg szememben. Engedem. Eme fedelen, melyen eledelem eszem, lepel hever, Egy verset nyesegetek eltespedve, Termetem keskeny, jellemem kellemetlen Nekem, nekem. S szerte e helyen egyetlen ember sem leledz. (Ezt esetleg kezdetben emlegettem...?)

Reflexió Kosztolányi szemszögéből

Az asztalnál egyedül Egy magányos egyed ül. Miközben más hegedül, Ő tollának hegye dűl. Nehezen jön ki a dal - Fáradt, méla viadal. Hisz még olyan fiatal, Bús lírát mi miatt hall? Körülveszi a magány, S önbizalma oly parány, Hogy még az is nagy talány: Hozzámegy valaha lány? Kockás abrosz asztalán; De legrosszabb az talán, Hogy nincs vele baszk, alán, Se udmurt, se katalán.
Keletkezés időpontja
2010-04-14

Történet

  • Közzétéve: 2010-04-14 1:52

Versek

Beállítások